Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Tejmentes, szedres Crepe Cake

Tejmentes, szedres Crepe Cake Nagyon örülök, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltatok arra, hogyan is készítettem a kisfiam szülinapi tortáját, ezért ígéretemhez híven most megosztom veletek. :) Ígérem, az oldal nem fog gasztromagazinná válni, és 99,9 %-ban továbbra is gyertyákkal és ahhoz kapcsolódó témakörökkel foglalkozunk majd. :D
 

Szerencsére most már a legtöbb nagyobb boltban fellelhetőek a különféle vegán tejföl- és joghurtkészítmények, illetve a teljesen tejmentes tejszínek is. A tejszínnel kapcsolatban voltak kételyeim, de ugyanolyan szuperül fel lehet őket verni, mint a valódi tejszínt. Mind állagra, mind ízre tökéletesen helyettesíti azt. Sokat gondolkoztam a mascarpone helyettesítésén. Végül egy nem túl zsíros kókuszból készült joghurt mellett döntöttem. Ettől vannak zsírosabb készítmények is, melyek inkább tejfölszerűek, legközelebb azzal is kipróbálom. Hogy összeálljon az egész egy tortakrémmé, agar-agart használtam.
 

Hozzávalók a palacsintákhoz:

40 dkg világos kék búzaliszt  (ez sima búzaliszttel is helyettesíthető, én csak kísérleteztem vele  smiley)
4 db tojás
4 dl zabtej
2 dl szóda
1 csipet só
0,5 dl olaj a serpenyő olajozásához

Hozzávalók a krémhez:

0,4 dl növényi tejszín
4 kis pohárnyi natúr kókuszjoghurt
Stevia édesítő
3 zacskó agartine (növényi zselésítőszer)
200 gr szeder

Hozzávalók a díszítéshez:

100 gr szeder

Elkészítése:

1. Összekeverjük a palacsinta hozzávalóit, majd előveszünk egy palacsintasütőt és jól felforrósítjuk egy vékony réteg olajjal. Elkezdjük kisütni a palacsintákat. Körülbelül 16 darab lesz belőle, de ez változhat attól függően, hogy milyen átmérőjű a palacsintasütőnk.

2. A 200 gr szedret összeturmixoljuk annyi steviával, ami ízlésünknek megfelel. A növényi tejszínt kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a kókuszjoghurtot. Az szederpüréhez hozzákeverjük az agar-agartt, majd két percig főzzük. Ezután apránként, kis adagokban a zselés szederpüréhez keverjük a habos-joghurtos krémet.

3. Egy szép tálra elhelyezzük az első palacsintát és megkenjük a szedres, habos krémmel, majd folytatjuk a rétegezést. Igyekezzünk úgy alakítani a rétegek formáját, hogy a végén egy szabályos tortaformát kapjunk. Hagyjunk elegendő krémet arra, hogy a palacsintákat kívülről is be tudjuk vonni vele.

4. Mikor kész vagyunk a rétegezéssel, tegyük a hűtőbe körülbelül két-három óra hosszára, majd díszítsük meg a tete jét áfonyaszemekkel.


Bevallom őszintén én nem nagyon szoktam méricskélni a hozzávalókat, hanem úgy szemre és érzésre belepakolom a hozzávalókat, kóstolgatok és mikor jónak érzem összeállítom.  laugh Így azt javaslom nektek i, hogy ne vegyétek nagyon szigorúan a megadott grammokat, nyugodtan alakítsátok kedvetek szerint a receptet. :)

Ha tetszett nektek a recept írjátok meg nekünk, küldjetek fotót róla, hogy sikerült nektek. :)
 

Keresés